Az emberek manapság nem emberek. Úgy fogalmaznám , hogy ez valami embertelenség de talán csak , mert emberek és az emberek ilyenek. A nem embereknek adott az Isten egy testet benne egy lélekkel. Nekem adott lelket és rá egy fedőt. Majd egyszer megtudom ki az az én. Mert azt tudom, hogy ez az én kezem , én lábam, én szívem , én arcom és azt is , hogy az én életem de azt hogy ki az az én, azt nem .
Így kellene, hogy elfogadjalak és szeresselek, mert az egyik legjobb barátnőm vagy. Ilyenkor mégis, mintha áthasítana rajtam egy száguldó vonat és kitörölne mindent amit te adtál nekem. Azt is, amitől több lettem általad. Aztán persze mi van, ha az élet így akar minket próbára tenni. A barátságunkat valami oknál fogva és azt hogy te és én valóban összetartozunk. Kétség sem férhet hozzá, összetartozunk. Mint jing és jang.
Mi van akkor ha valamelyikünk feladja ? Nem a barátság részét hanem az élet részét. Nem a halálról beszélek, hanem a problémákról. Hiszen csak Isten adhat és vehet el életet . Nekünk semmi jogunk nincs azt elvenni illetve hozzáadni. Én még anya előtt is megvédtelek mindig, te viszont ...
csak magadat nézed , velem szembe is